A legutóbbi fejezetben a házat írtam le, előtte pedig a vitorlás kalandomat. Annak ott lett vége, hogy Ole maradt még néhány napig nálam, ameddig el nem ült a vihar. Ez így is történt, még három napon át maradt itt. Az első nap teljesen ki voltunk ütve. Utána pedig még két napig gyönyörködtünk a viharban. Akkora szél fújt, hogy nem mertünk kimenni a teraszra. Bár nem csak a vihar miatt, hanem azért is, mert a tenger felől párás levegőt hozott a szél. Így a mínusz 10 fokokban mindent vastag jégpáncél borított.

Harmadnapra Ole már tűkön ült és annyit csendesedett a szél, hogy tovább vitorlázzon. Természetesen levittem a kikötőbe kocsival. Amikor visszaértem, nem bírtam ki és befűtöttem a kinti dézsát. A szél még eléggé fújt, úgyhogy sapkában is kicsit fázott a fejem, miközben a finom meleg vízben voltam. Nagyon élveztem viszont azt, hogy a sűrű gőzben nem láttam semmit. Sajnos azt sem láttam, hogy a gőz a környező tárgyakra azonnal kifagy, így a terasz ajtajára is. Először azt gondoltam, hogy nem nagy ügy, mert a kilincset simán lenyomtam és rögtön le is töredezett róla a jég, azonban elhúzni már nem tudtam. Egész egyszerűen azért, mert a keret is körbefagyott. Nem mondom, így hirtelen kicsit megijedtem, hogy sikerült kizárnom magamat. Szerencsére meleg vízzel locsolgattam és aztán ahogy rángattam, egyszer csak sikerült megroppantani a jeget. Gyorsan be is slisszoltam és jól becsuktam magam mögött az ajtót. Bent gyorsan megtörölköztem, mert már reszkettem. Később láttam csak, hogy az ablak is tiszta jég lett. A forró víz is ráfagyott, úgyhogy amit kihagytam az most egy ideig ott is maradt. Főleg azért, mert utazok Svédországba és nem várok két hetet, hogy elszublimálódjon.

Ameddig Ole itt volt, addig természetesen nem csak ücsörögtünk és néztük egymás. Jómagam egy nap után már  új kaland után néztem. Egy svédországi ismerősöm hívott meg, hogy segítsek neki egy síversenyen. Az odautat egy nap alatt meg is szerveztem.

Gyorsan bepakoltam, mivel nem akartam magammal vinni túl sok mindent. Úgy gondolkoztam, hogy szálláson vagy bárhol adnak törülközőt, szappant, fogkrémet, ezért csak váltóruhát kell magammal vinni. Na meg a laptopomat. Az út első része viszonylag gyorsan ment. A reptérig a megszokott úton kocsikáztam. Bergenig a repülőút kicsit kevesebb volt mint két óra. Kora délután érkeztem meg a hotelbe, de már így is régen sötét volt. A hotel szemből olyan volt mint egy kockás füzet. A nagy üvegfelületet fehér négyzetrácsos tartószerkezet törte meg. A mintázat az épület belsejében is folytatódott, az étterem fölött egy ívelt tetőszerkezet volt így kialakítva. Elég impozáns volt, amikor először láttam meg fölfelé menet a mozgólépcsőn. Elfoglaltam a szobámat, és gyorsan megérkezős zuhanyt vettem. A zuhany után elmentem egy kicsit sétálni még a városba, hogy ne hasztalan ücsörögjek a szobában.

A séta elején melegem volt. Nagyon érdekes, hogy mennyire hozzászokik az ember a hideghez. Többször is megfigyeltem már, hogy ha napokig mínusz 10-20 fokban lófrálok kint és utána elmegyek valahova, ahol csak mínusz 5-10 fok van, akkor az mennyivel kellemesebben esik. Ezt egyrészt azzal magyarázom, hogy a szervezetem hozzászokik a hideghez, másrészt pedig azért mert az öltözködésemet is hozzáigazítom. Aztán amikor kicsit melegebbre helyre megyek, akkor a szokásos göncök kicsit túl is öltöztetnek. Persze így is elkezd az ember fázni egy idő után. Én is jól átfagyva értem vissza a hotelba. Vacsora előtt még fölmelegítettem magamat  wellness részleg szaunájában.

Másnap vonattal indultam Oslóba. A híres vonatutat jártam végig, pikk-pakk 7 óra alatt. A vasútvonalat mindig is meg szerettem volna nézni. A vonat gyönyörű tájakon szalad. A tengerszintről egész magasra fölkapaszkodik, majd félúttól ereszkedésbe kezd, hiszen Oslo is egy fjord végén fekszik. Igazából rengeteg videó van a neten a vonatútról. Engem leginkább a táj lassú változása kapott meg. Ahogy egyre magasabban jár a vonat, úgy a táj is egyre kopárabbá válik. Egy ponton túl kietlen fennsíkon halad a vonat. A másik érdekes dolog (ami egyébként ott nem látványosság), hogy mennyi faszerkezetet használnak még. Az alagutak elé építenek lényegében egy "elő-faalagutat", nehogy a hó eltorlaszolja az alagút bejáratát. A képen nem ez látszik, mert itt meredek a hegyoldal, itt nem áll meg úgy a hó, mintha egy lankás hegyoldalban.

Ezeket egyébként az egyik utastársamtól hallottam, akivel a büfében futottam össze. Elég logikusan hangzik, el is hittem neki. A hét órás út a végén már fárasztó volt, ráadásul az utolsó órák már vaksötétben teltek el. Egy filmet néztem a laptopon, de így is nehezen bírtam ki.

Oslóba érve rendeltem egy taxit és a hotelbe mentem. Ez nem az a hotel volt, ami amiben még érkezésemkor szálltam meg, de ugyanazon a hegyen van. A másik egy kicsit modernebb és olyan mint egy iskola kívülről. Ez egy szép régi norvég palota. Legalábbis ilyen északi stílusban épült, mintha még a vikingek építették volna. Gerendaház az egész, legalábbis úgy néz ki kívül-belül. Mindenhol fa volt. A mennyezet, a falak, a lépcsők. Egyes helyeken a falon régi időket idéző faliszőnyegek voltak, amik mindenféle régi lovas jeleneteket ábrázoltak. A kilátás az öbölre egyszerűen meseszerű. Nagyon jól éreztem magamat a szobámban és fáradt is voltam. Úgyhogy eltekintettem a már-már szokásosnak vehető, lefekvés előtti kis sétáról. Helyette a fürdőkádban csücsültem egy jó órát és zenét hallgattam. Majd puha köntösbe öltöztem, leültem az ablak mellé és néztem, ahogyan csendesen esik a hó. Ha elkezdtem fázni, forrócsokit ittam. Lassanként elálmosodtam, bedőltem az ágyba és menten el is aludtam, pedig még csak 9 óra sem volt.