2021. okt 17.

Norvégia - Harmadik fejezet

írta: Esqape
Norvégia - Harmadik fejezet

A lak története

Ebben a fejezetben nem halad a történés, csak az elhelyezkedéséről írok.

Az előtörténet

Körülbelül 7-8 évvel ezelőtt kezdtek üzleti érdekeltségeim lenni a Baltikumban. Emiatt többször is megfordultam arrafelé. Legtöbbször csak a déli nagyvárosokba látogattam el, mint Oslo, Göteborg, Helsinki. Ahogy telt múlt az idő, sok üzletféllel találkoztam. Valakit kiismertem, valakit megismertem. Lényeg, hogy elvált, ki az akivel nem csak üzletet kötök, hanem egy partneri viszonyt is ki tudok alakítani. Nos az ilyen partnerek esetén szokott az történni, hogy nem a tárgyalóasztal mellett kötik meg az üzletet, hanem a söröskorsó-vadászat tengelyen valahol.

Velem is ez történt, egyszer ellátogattunk téli vakáció keretében Finnországba, Rovaniemibe meglátogatni a Mikulást. A finn partnerem pedig meginvitált minket pár napra a mökkijébe és megbeszélünk néhány dolgot. Ekkor találkoztam először a finn mökki kultúrával, hát azon nyomban beleszerettem. A mökki egy olyan nyaraló, ami lehetőleg egy tó partján van, mindenkitől és mindentől távol. Ha valaki szeret néha elvonulni a világ elől, esetleg hideg télen begubbasztani a meleg kandalló mellé akkor ez maga mennyország. 

Akkor és ott elhatároztam, hogy valami hasonlót szeretnék én is. Először természetesen Finnországban keresgettem, de elég hamar rájöttem, hogy egy erdei lak nem nekem való. Megtetszettek a Norvég fjordok. Amikor akadt egy kis időm, mindig a norvég partokat kutattam és álmodoztam, hogy mégis hol lehetne a legjobb helyen a lak.

A baltikumi üzleti terjeszkedésnek így már célja is lett. A skandináv érdekeltségeimet ennek a projektnek vetettem alá, ezek finanszírozzák a ház építésének és majd később a fenntartási költségeit. Ahogy egyre nagyobbra nőttek a cégeim és a bevételeik, úgy ismertem meg egyre jobban törvényeket, embereket. Végül eljött a pont, amikor már megvan a megfelelő pénzügyi háttér és a szükséges szakértelem, hogy bele lehessen vágni egy ilyen projektbe.

gdacf8870f.jpg

A helyszín kiválasztása

A lak helyének megtalálása elég nehéz feladatnak bizonyult. Nekem két kívánságom volt:

  1. tengerparti szikla tetején legyen, hogy egy forró kakaót szürcsölgetve lenézhessek a viharos tengerre
  2. minél északabbra legyen, hogy télen jó hideg legyen és nagy legyen a hó

Csak sajnos azért ezen kívül vannak még ésszerűségi kritériumok:

  1. közúthoz legyen minél közelebb, minél kevesebb pénz megy el a bejáró útra, annál több jut a házra
  2. reptérhez legyen relatív közel, hogy ne napokat kelljen odautazni
  3. meg lehessen venni a területet és építeni lehessen rá

Több kört kellett futni, mire eljutottunk odáig, hogy a fenti alapján már csak maroknyi helyszín maradt. Itt jött a költségvetés a képbe, hogy melyik helyszínnek milyen kockázata van.

  1. természetvédelmi szempontoknak hogyan lehet megfelelni
  2. geológiai adottságok
  3. közműadottságok

A fenti szempontok szerint már lehetett kockázatokat földeríteni és költségeket összeírni. Végül ezen a ponton csaptak össze az objektív-szubjektív érvekkel. Azaz, hogy mennyibe kerülne egy helyszín és mennyire tetszik nekem.

mountains-gb12df2a45_1920.jpg

A lak elhelyezkedése

A lak jóval az északi sarkkör fölött található. Tulajdonképpen egy nagy szigeten. A sziget több részre tagolódik, olyan mint egy amőba. Az amőba egyik nyúlványának végéhez egy út vezet, szinte végig a tengerparton. Az utolsó előtti településen azonban az út elkanyarodik a szárazföld felé. Széles völgyben halad fölfelé majd a völgy tetejétől egy szerpentinen lehet lejutni egy kis zsákfaluig. Ez a falu pár házból áll. Egy kikötő is található itt, mondjuk az egy darab mólót jelent.

A lak még a kis zsákfalu előtt van, a széles völgyből kell letérni a tenger felé. A tenger mellett egy nagy hegy található. A hegytől a falu felé lejtő sziklaperem húzódik. A lak a hegy és a sziklaperem között található "V" alakú bevágásban található. Maga a bevágás is egy kisebb völgy, mely a szárazföld felé emelkedik, így a magát a házat a szárazföldről nem lehet látni, csak a tenger felől. Tökéletes az elszigeteltség.

 

Szólj hozzá

Lak